2010. december 11., szombat

ÉVELŐK

A sziklakert mellett az évelő kert kialakítását is elkezdtem. Évelő növények keretezik két oldalt a hosszú sziklakertet.Amíg a fák és cserjék megnőnek, az évelő növények és egynyáriak teszik látványossá a kertet.Először a Tagetes (bársonyvirág, büdöske) volt a kiválasztott kísérő növény, ez nem évelő ugyan, de 2004-ben és 2005-ben is ezt választottam.Később a ligetszépe (Oenotera) vette át a szerepét.Virágzása idején sárga volt az uralkodó szín a kertben.Ezt csak az egyik oldalra telepítettem.A másik oldalon Iris barbata hibridek  (szakállas nőszirom) mellett  Campanula poscharskyana ( balkáni harangvirág) szegélyezte a kerti utat.Egy kedves régi barátunk ajándékozta nekünk az íriszeket, közel 50 fajta rizómát kaptam.Ezek az első évben még nem virágoztak, harmadik évben már tömeges virágzásuk az áprilisi kert fénypontja volt. Azóta már nagyon nagy területen külön elhelyezve virítanak a legkülönbözőbb szín variációban.
A maradék helyekre további évelők kerültek: Hemerocallis (sásliliom ) fajták, fáklyaliliom (Kniphofia uvaria), levendula, (Lavandula angustifolia), tarackoló kékgyökér ( Ceratostigma plumbaginoides), menyecskeszem (Coreopsis lanceolata), bőrlevél (Bergenia cordifolia) és még sok más növény. Ezek 2006-ra  már széppé varázsolták a kertet, ekkor nyáron kezdtem el a fényképezést a digitális géppel.
Néhány kert-fotót mellékelek is, ebből az időszakból.
Az út bal oldalán a sárga ligetszépe szegély.
Balkáni harangvirág szegély.

A két út találkozásánál díszfüvek, Festuca glauca (deres csenkesz) láthatók.
2006 nyarán készült kép.

A sárga ligetszépe, a lila harangvirágok és a piros sarkantyúvirág adja a júniusi színeket.Bal oldalon az íriszek már elvirágoztak , de a lándzsás levelük még díszít.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése