2011. január 24., hétfő

A fácán és a sünök

A kertbe vendégként érkező és megtelepedett állatokról

Mára már nagyon sok és sokféle állat talált helyet a kertben. Ízeltlábúak, gerincesek puhatestűek több faja megtalálható, madarak is fészket raknak, ami külön öröm számomra.Segítenek a kártevők pusztításában, én meg télen több helyen is etetem az itt maradókat.

Az egyik meglepetés számomra az volt, hogy 2006 őszén egy gyönyörű fácánkakas jelent meg a kertben és egész nap itt bogarászott, ivott a tóból és riogatta a macskámat. Tulajdonképpen a cicám hívta fel rá a figyelmet, nagy zenebonát csapott, mire én kiszaladtam, azt hittem baj érte. Akkor láttam meg a ház előtt a fácánt, természetesen ugrottam a fényképező gépért és igyekeztem minél több képet készíteni róla.

Ezután  óvatosan kísérgettem a kertben, lehetőleg olyan távolból, hogy ne zavarjam el. A cicám szorosan mellettem, némileg megnyugodva követett.
Séta az előkertben.
Kissé fedezékbe vonult.
Visszanéz, követem-e?
Nagyon tetszik ez a fácánportré.
A sziklakert őszi dísze lett.
Indul a tó felé.
Bizonyára talált itt magának ennivalót, hogy az egész napot itt töltötte. Néhány éve még a kert aljában őzeket és rókát is megfigyeltem télen. Azóta  egyre több ház épül a szabad területre így ezek az állatok  kiszorulnak a területről. Sajnos az építkezésekkel párhuzamosan a zaj is fokozódik, és a szemét égetéssekkel, a füstöléssel gyakran  okoznak kellemetlen órákat egymásnak az emberek.

Másik kellemes meglepetés, hogy megtelepedtek nálam a sünök.Nyáron a felnőtt sünnel nappal is találkoztam, de főleg éjjel mozogtak. Ősszel 3 kicsi sün került a szemem elé.





Természetesen azonnal elkezdtem nekik a kertben megfelelő téli szállást készíteni.A komposztáló a legalkalmasabb helynek bizonyult, raktam még rá ágakat, vastagabb fadarabokat, és a területet úgy rendeztem el, hogy lehetőleg ne legyenek háborgatva. Úgy tűnik, hogy ez sikerült, évente találkozom egy-egy példánnyal, ha nagyon meleg van, akkor a tónál, ahová inni járnak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése